Ahogy az egyesület titkára látja
A hatvanhat éves Dr. Szűcs Imre, aki 1991 óta az egyesület titkára, történésze, irodalmára, szakmájára nézve gépészmérnök, a Rába-közben született, de Baranyában kezdte munkáját, de mindvégig a Balaton szerelmese volt.
1968-ban került az Észak-somogyi Téeszek Területi Szövetségéhez és Balatonfenyvesre. Majd Fonyódra költözött, nem őshonos létére pár év alatt fonyódi lokálpatriótává vált. "-
Kutatni kezdtem Fonyódot - meséli -, s rájöttem, hogy a dombokon s azok tövében a föld felett és föld alatt tengernyi emberi történeti, művészeti, régészeti és történelmi érték van s mindez feltáratlan.
1991-ben lettem az egyesület titkára, s amint eddig magam tettem, most szervezettebb keretek között igyekeztem folytatni. A közönnyel, a passzivitással szélmalomharcot vívva igyekszünk pótolni egy hiányzó civil társadalmat, melynek itt megvoltak a gyökerei, s remélem, meglesznek a folytatásai is. Az örök elégedetlenség hajt előre újabb és újabb feladatok felé, persze gyakran zsibbaszt és fáraszt az értetlenség. Gyanúsak számomra és a szemet is bántják a vitatható körülmények között leégett vendéglők. A csodálatos környezetben negatív kontrasztként virító gondozatlan telkek, romos villák s az, hogy elkerülnek innen az értékek, például hol vannak a Dr. Bacsák György által felkutatott leletek. Csak szétszórva találhatók meg Keszthelyen, Kaposváron, Székesfehérváron és Budapesten a Nemzeti Múzeumban. A Fonyódon született értékeknek Fonyódon lenne a helyük. De hol?
Nem kaptuk meg a Kriptavillát, de talán az egykori mozi épülete is megfelelne egy helyi múzeum céljainak. Apró értékeket próbálunk feltárni, megmenteni s lefújni róluk az utóbbi évtizedek kommersz porát, mert ezek mind egy emberibb világról üzennek az egyre ridegebb mának. Nem véletlen, hogy szobrokkal, emléktáblákkal, kopjafák állításával, hősi emlékművek állításával foglalkozunk és nem mozgalom jellegű tömegeket aktivizáló lépésekkel, mert ez a járhatóbb út egy olyan világban, mikor az ifjúság érdektelen, a közép- és vállalkozói réteg pragmatikus, hogy finoman fejezzem ki magamat. Pedig festők, költők, írók, autodidakta történészek... élnek itt közöttünk, de valójában és jelképesen visszavonulva és elásva. Mi mentjük, ami menthető, hogy átadjuk a múlt köveinek üzenetét. De remélem megfordul a közeljövőben a közélet e passzív trendje.
Hogy mi az, ami sikerült eddig? Büszke vagyok arra, hogy felépült a palánkvár négy rondellája, három őrtornya, a külső- és belső várfalak, a felvonóhíd és már befejezés előtt áll szinte az ország egyetlen rekonstruálható földvára. S minden ott áll, ahol eredetileg volt, mert célunk a korhűség és időtállóság.
Persze sosem lehet befejezni. Már az építkezés negyedik ütemén gondolkodunk, melyhez nagyon sok pénz kell s fel szeretnénk építeni a belső várudvarban lévő középkori templomot is. Szoborparkot szeretnénk Fonyódon, művésztelepeket akarunk szervezni, szobrokkal szeretnénk gazdagítani Fonyód köztereit, de a folytatáshoz fiatalok kellenek.
Meg kell mozdítani a fonyódi tanárokat és más értelmiségi csoportokat. Erősítenünk kell az itt születettek és ideköltözöttek identitástudatát. Remélem, a ma még heterogén, kissé szétszórt település érettebbé válik mindehhez és felszabadítja a ma még elfojtott energiákat.
Más alternatíva nincs, mert ha ez nem következik be, akkor jön a szétesés!"