Szépművészet,

Szépművészet, 1944.márc. p. 105-107. SZINYEI MERSE PÁL FONYÓDON

„(…) Talán másodéves lehettem, azon a nyáreleji napon, amikor a Főiskolán, már mindannyian egy kicsit a közeledő vakáció terveivel foglalkoztunk és én egyik tanárunk útján azt az üzenetet kaptam, hogy jelentkezzem ekkor meg ekkor, nem kevesebb, mint Szinyei Merse Pál lakásán. Képzelhető az a belső izgalom, mellyel a hírt vettem. Magamfajta ifjú titán lelkében azonnal felnyíltak a képzelet zsilipjei. A Bálvány-utcai lakásra vezető úton, következő lehetőségek fantasztikus képei peregtek le képzeletemben: a Mester magához hivat, hogy személyesen fejezze ki előttem tehetségem iránti elismerését, melyet iskolai munkámban nyilván felismert. Vagy valami szép, nagy utazási ösztöndíj adományozását hozza személyesen tudtomra és még művészi tanácsokkal is ellát útravalóul. De lehet az is, hogy a Mester meghív nyárra maga mellé famulusnak, miután megállapította, hogy a Főiskolán én mutatkozom erre legalkalmasabbnak. Nos hát, a valóságban persze mindebből semmi sem lett,- illetve, a valóság és képzelet megszokott arányában, egy kicsit mindegyikből valami. Igaz, hogy nem a tehetségemet dicsérte meg, de valamit mégis csak jelentett számomra, hogy éppen engem hivatott. Igaz az is, hogy nem ösztöndíjról volt szó, de utazás volt a dologban, hacsak Fonyódra is; és végül igaz az is, hogy nem famulusnak hívott oda, de mégis családi környezetbe invitált meg a két csintalan unoka mellé-örzőül. Itt köszönöm meg nektek, Pali és Félix, hogy olyan vásott srácok voltatok. Így jutottam én el hozzátok egy nyáron pár hétre és lettem egy egész életre szóló élménnyel gazdagabb. Különben azt hiszem, őrzői feladatomnak kellő mértékben eleget is tettem, mert derék férfiakká, sőt tisztes családapákká nevelkedtetek azóta, ami a mellett bizonyít, miszerint sikerült benneteket megakadályoznom abban, hogy a fonyódi szirtről legurítsátok egymást. Tanulgatnunk, ú.n. komoly dolgokkal is foglalkoznunk kellett volna, de ezt lehetőleg mindig más napra halasztottuk. Az is feladatom volt, hogy ügyeljek reátok, ne menjetek túlságosan messze a mély vízbe. Ma bevallom nektek, ezt a rendelkezést annál is komolyabban vettem, s szigorúan betartattam veletek, mivel én akkor még nem tudtam úszni… Bocsássák meg a szülők utólag ezt a kis svihágságnak is beillő leplezést, de nem kérdeztek ki erre nézve, bevallásával viszont túl nagy tétet kockáztattam volna és végül-baj úgysem lett belőle. A Bálvány-utcai jelentkezés lefolyásáról különben csak egy mozzanat maradt igazában emlékezetembe rögződve. Az egész tárgyalás alatt le nem tudtam venni szemem egy, a mesterről készült Rippl-arcképről, melynek felirata ez volt: „Pali bácsit- Pali bácsinak.” Akkor nem tudtam megszabadulni e felirat, enyhén szólva, különösségének víziójától, pedig hol volt ez még a későbbi Ripplis képcímek mögött!, teszem azt, az a magányos interieur, melynek címe „Piacsek bácsi kiment a szobából”… Minden családi környezetnek megvannak íratlan törvényei, ahány ház, annyi szokás alapon. Így a Szinyei-család tízparancsolatának legelseje ez volt, „művészetről pedig nem beszélünk”. Ezt Fonyódra érkezve azonnal tudomásul is vettem és egész ott tartózkodásom idején, azt hiszem, pontosan be is tartottam. A második parancs arra vonatkozott, hogy a Mestert pedig a munkája helyén még távolról se zavarja senki. Tulajdon édes fiának is csak lopva sikerült itt-ott egy-egy orozva készült felvételt elsütni, mely a Mestert munka közben ábrázolta. Sokan csodálják még ma is, hogy Szinyei Merse Pál családtagjai oly aránylag kevés személyi dokumentációval tudnak szolgálni a Mestert illetően. Nos hát én ezt nem csodálom. Szinyei Merse Pál idehaza annakidején nagyon szomorú tapasztalatokat tehetett, különösen a vidéki társadalom művészi hozzáértése tekintetében; nagyon korán tapasztalhatta azt a különbséget, mely az éltető és szükséges érdeklődés, meg a bénító, bántó, és frivol kíváncsiság között van. Tilalomfát állított hát a művészet és a mindennapi élet közé, aminek a családtagok és szűkebb környezet gyöngéd és jogos érdeklődése is áldozatul esett. Szinyei Mersre Pál a művész, ha dolgozott, már lelki alkatánál fogva is annyira megkívánta a területenkívüliséget, hogy egész házkörnyéke ezt a tilalmat visszhangozta. Az ember ezt annyira magába szívta, a kérdés tabuvolta annyira szuggesztív volt, hogy még évek multán is hatása alatt állott. Talán így történhetett, hogy a mai napig én sem beszéltem fonyódi nyaramról senkinek sem. Ha mégis olykor-olykor sikerült a Mestert szólásra bírni, az is, csak úgy este, a lámpa meghitt, családias fénykörében és akkor is csak valami kegyes, csalafinta léprecsalás, vagy valami leplezett provokáció formájában sikerülhetett. De ilyenkor is csak nagyon szűkszavú, tömör megnyilatkozások tőmondatai hangzottak el. Ugyanígy művészkörben, ha alkalmas beszédtárgy volt terítéken és megint csak valami kihívás szólaltatta meg őt. Ezek a tömör mondatok olyan súlyos monolit gránittömbökként álltak Szinyei egyéniségéből épült alapzaton, hogy azt mondhatnám, egyenesen arra születtek, hogy szállóige formájában közkinccsé váljanak. Felesleges lenne idézni belőlük. Ismerjük valamennyit. Egytől-egyig művészet-pszichológiai telitalálatok. Ha az egyiket itt ma este mégis elismétlem, azt csakis azért teszem, mert nekem szólt Fonyódon. Mázolmányaim egyikét látva Szinyei megjegyezte: „Fiatalember, ha fát fest, gondoljon mindig arra, hogy lombjain a madár átszállhat…” Már ezért az egy mondatért is érdemes volt Fonyódra mennem. Nem emlékszem, hogy Szinyeit egyszer is láttam volna munkája közben. Nem mertem volna megkockáztatni, hogy olyankor közelébe ólálkodjam. Ebben aztán igazán megértettem őt érzékenységével, végtére annyira már bennem is érvényesült a kolléga. „Anch'io ero pittore.” („Én is festő leszek”) Közvetlenül a tópartján, saját utasításai szerint készült fabódé állt, melynek csak a tóra nyílott fekvő formátumú ablaka, ahonnan az embernek kényelmes kilátása lehetett a vízre, védelem alatt szélben, viharban, esőben, hőségben. Igazán célszerű építmény volt. A mester szeretettel és nagy hozzáértéssel foglalkozott ilyesmivel is. Amikor jernyei birtokrészét átvette, kúriáját teljesen a saját tervrajza alapján építette fel. „Terasz” című képéről ismerjük is a szép kúria egyik sarkát. A képen szereplő fekvőszék Fonyódon is velünk volt. A házat övező pompás parkot is ő tervezte. Képei örök emléket állítottak a szép kert egyes bokrainak, fáinak, útjainak. „Tuja”,-„Szurokfenyő”,-„Reggel”,-„Parkban”- csupa meghitt, kedves és csodált, személyes és szinte megszemélyesített ismerőseink a képeken keresztül. Jernyei napsugarak… Azt hiszem, a fonyódi fabódékból a mester csak megfigyeléseit eszközölte, hiszen szín-és formamemóriája köztudomásúan olyan éles volt, hogy benyomásait a közvetlen szemléléstől bízvást függetleníthette. (A Majális Münchenben, a Pacsirta Bécsben készült). Örömmel vettm tudomásul, hogy ezt a fabódét később a telek tulajdonosa elkunyerálta Szinyeitől. Reméljük, kegyelettel meg is őrizte. Meg kell majd egyszer szereznünk! Hátha majdan a Szinyei Társaság abban a helyzetben lesz, hogy Fonyódon nyári festőtelepet létesít (érdemes lenne). Ez a fabódé lesz a telep szentélye. Különben fültanúja vagyok annak, hogy Szinyei a Balatontól nem volt kimondottan elragadtatva, pedig szép Szinyei- képek készültek róla. „Tehetségtelen víznek” nevezte tréfásan. Ami a Badacsonyt (a hegyet) illeti, azt meg egyenesen gyűlölte. Már csak azért is, mert mikor Pesten Fonyódra készülődött, a pestiek folyton csak a Badacsony szépségét hangoztatták előtte, és kíváncsiságát valósággal felcsigázták. Felbőszült, mikor azt a valóságban meglátta. Formátlan koporsónak találta, mely kellemetlenül pöffeszkedik a túloldalon és behemód nagy tömegével aránytalankodik a zalai part egyébként kellemes vonulatú összhangján. El is nevezte „nagy dögnek”, ami a formájában rejlő asszociáció folytán, úgy lehet, találó is. Szerepe jóformán csak a házi meteorológiára szorítkozott. Színeiből. tónusaiból, körvonalai élességi fokából igyekeztünk a napi időjárásra következtetni. „Eső lesz, pipál a nagy dög”, -brummolta olykor a mester, vagy „mehettek fürödni, az idő szép marad, mert a „nagy dög” „fátylat öltött” -és olyan jó nagyot és szinyeiset tudott hozzá kacagni, hogy remegett belé a ház. Ettől mindnyájan jókedvűek lettünk. Még azzal is el szeretnék dicsekedni, hogy palettáját is volt szerencsém látni. Felejthetetlen a benyomásom, mert a klasszikus színsorban lila is szerepelt, mégpedig egy sötétebb és egy világosabb árnyalatú. A paletta közepe, a keverő felület mindig kifogástalanul tiszta és tükörsima volt. Bekevert festék sohasem száradt rajta, erre kínos pontossággal ügyelt. Rózsi meséli, hogy már gyermekkorából emlékszik, micsoda kitüntetés volt számára, ha festés után Apja megengedte neki, hogy a palettát tisztára törölje, vagy az ecseteket kimossa. Nem tudom elfelejteni, hogy ez mennyire imponált nekem és nem nyugodtam, míg magamnak is szokásommá nem vált a paletta tisztántartása. Mindig izgatott, hogy palettám közepe olyan szép zománcos politúrozott legyen, mint ahogy a Szinyeién láttam ott Fonyódon. Fonyód nagy élmény maradt életemben. Pedig miként láthatták, se kaland, se esemény nem kapcsolódik emlékéhez. De kapcsolódik ennél valami nagyobb, szebb és fontosabb, Szinyei Merse Pál, a mi nagy Mesterünk, a legnagyobb magyar festők egyikének személyes emlékezete. Festészete dicsőségének ápolása az ő nevéről nevezett társaság kegyes, fennkölt feladata. Hálásan köszönöm tagtársaimnak a szerencsét, mely lehetővé tette számomra a mai estén, hogy Szinyei dicső művészeti és emberi emlékezetének, immár pazar pompájú mozaikjába, szerény emlékezésemmel nekem is szabad volt egy-két jelentéktelen kövecskét elhelyezni. Úgy érzem, mintha csak ma avattak volna a céh tagjává. Mint ilyen, csodálattal, tisztelettel és alázattal ürítem serlegünket.”
(Molnár C. Pál)

H-8640 Fonyód, Szent László u. 7.
Tel./fax: 85-361-755. ; e-mail: civil3711@mail.datanet.hu
Adószám: 19199256-1-14. - Számlaszám: OTP Fonyód 11743095-28960003.
Az oldalakat szerkeszti:
Varga István ; Tel./fax.: 85-560-033.